Golgota Teológiai Főiskola
PDF Print E-mail
Kedves Látogató!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2009. november 23-án megszavazta a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosítását és ezzel egyidejűleg a Golgota Teológiai Főiskola állami elismerése is megtörtént. Hosszú folyamat zárult le ezzel az aktussal.

2008. március 01-én a Golgota Keresztény Gyülekezet Országos Vezetősége úgy határozott, hogy Golgota Teológiai Főiskola néven felsőoktatási intézményt alapít. Az Oktatási Hivatal az általa lefolytatott nyilvántartásba vételi eljárást követően 2008. december 16-án Golgota Teológiai Felsőoktatási Intézmény „állami elismerése folyamatban" néven nyilvántartásba vette az intézményt.

Ezt követően teológus alapképzésre szakindítási kérelmet nyújtottunk be. Az Oktatási Hivatal megállapította, hogy az intézményünk megfelel a felsőoktatási törvényben előírt feltételeknek és OH-FHF/1819-9/2009. számú határozatával a működési engedélyt kiadta.

Egyházunk mindent megtesz azért, hogy főiskolánk illeszkedjen a felsőoktatás rendszeréhez, megfeleljen a vonatkozó jogszabályoknak és képzésében a keresztény hitelvekhez hű maradjon.

Hálát adunk Istennek hűségéért, kegyelméért és szeretetéért! Munkánkban a továbbiakban is fontos alaptétel az, amit a Máté Evangéliuma 28:19-20 ír:
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Phillip Nathan Metzger
vezető lelkipásztor
Golgota Keresztény Gyülekezet




Üdvözlünk a Golgota Teológiai Főiskola magyar nyelvű honlapján. Várjuk jelentkezésedet vagy érdeklődésedet az intézménnyel kapcsolatban. Az iskola fő profilja Isten mélyebb megismerése, melynek során a Bibliát tanulmányozzuk. Honlapunkon megtalálod a főbb tudnivalókat de ha további kérdéseid lennének keress meg bennünket elérhetőségeinken.

Kollégium
A kedvezményes kollégiumi szállás, és étkezési díj €600/fő/félév.

A kollégiumi díjba beletartozik a regisztrációs dij, az étkezés és a szállás a félév teljes idejére.

Intézményünk a különböző felmerülő díjakat euro alapon határozza meg. Természetesen lehet forintban fizetni, számításhoz a Magyar Nemzeti Bank (www.mnb.hu) aktuális, hivatalos devizaárfolyamát kell alapul venni.
Jelentkezési Lapok:
Kattints ide a jelentkezési lap letöltéséhez
CCBCE Referencia Lap


A jelentkezés folyamata

A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 236/2006. (XI.27.) kormányrendelet (http://www.felvi.hu/images/ pub_bin/dload/jogszabalyok/ 237_2006_felveteli_ eljarasrol20091001.pdf ) 2.§ (2) szerint a rendelet hatálya nem terjed ki az egyházi felsőoktatási intézmények által folytatott hitéleti képzésekre, ezért:

- a jelentkezéshez jelentkezési lap és három referencia-lap kitöltése szükséges (egyet a lelkipásztorod kell hogy kitöltsön). Ezeket kérésre postázzuk.
- kitöltés után ezeket a jelentkezési díjjal együtt (€20) küldd el nekünk a jelentkezési lapon jelzett címre.

- Az elbírálás eredményéről általában levélben vagy emailben értesítünk. Arra kérünk, hogy a 2010. szeptemberében induló képzésünkre jelentkezésedet a jelentkezési határidőig (2010. augusztus 30.) küldd el.

A felvételről döntő tényezők az alábbiak:
- Szellemi-Lelki érettség: A jelentkezési lapokban és ajánlásokban foglalt információk alapján derül ki. A legfontosabb az, hogy a diák keresse az Urat és vágyjon a növekedésre.
- Személyes ajánlások: Három forrásból, melyek közül legalább az egyik lelkipásztortól kell hogy legyen.
- Tanulmányi felkészültség: Legalább középiskolai végzettség.

Share/Save/Bookmark
 
Golgota Teológiai Főiskola
Petõfi S. utca 562.
7041 Vajta
Tanulmányi ügyintézés: magyar@ccbce.com
Egyéb ügyekben:
gtf@ccbce.com

Tel: 06 25 229 252 /505-ös mellék
Fax: 06 25 229 018
Jelentkezési Lapok:
Kattints ide a nyomtatható verzió eléréséhez
CCBCE Referencia Lap