Viziónk
Mivel Jézus azt mondta: "tegyetek tanítványokká minden népeket", víziónk fontos része a tanítványság. A Golgota Keresztény Gyülekezet Európai Bibliaiskolája
(CCBCE) egy egyedülálló képzési szolgálat, amelyet Isten arra hívott el, hogy a legkülönbözőbb nemzetek képviselőit tanítványozza és készítse fel a szolgálatra. Az oktatás angol és magyar nyelven folyik és vágyunk az, hogy minden diák jobban megismerje és megszeresse Jézust, és az Ő csodálatos kegyelmét, éspedig Isten teljes igéjének tanítása által. Mivel a Bibliaiskola egy faluban, erdőben helyezkedik el, a diákoknak ez segít abban hogy az Igére összpontosítsanak anélkül, hogy a mindennapi élet tipikus elvárásai elterelnék a figyelmüket.
A Golgota Gyülekezetről
Chuck Smith lelkipásztor a 1960-as évek ugynevezett Jézus Mozgalmának volt kulcsfontosságú alakja. Szolgált kora fiatal nemzedékének, hippiknek, drog használóknak és a tradiciók ellen lázadóknak, miközben több ezren megtértek és életüket adták Jézus Krisztusnak.
Ma a Costa Mesa-i gyülekezetet pásztorolja Californiában, amely benne van a világ első húsz legnagyobb közösségében, hiszen 35 ezer ember vallja gyülekezetének. Californiában a legnagyobb protestáns közösség.
Ebből az első Golgota Gyülekezetből sokan mentek el és kezdeményeztek új közösségeket, melyek aztán szintén felneveltek pásztorokat és szolgálókat, minek következtében ma több mint ezer Golgota Gyülekezet van világszerte.
A CCBCE története
A CCBCE 1990-es években kezdődött Ausztriában, Millstatt városában, a Heroldeck kastélyban, melyet a Costa Mesa-I gyülekezet vásárolt meg. Az volt az első kihelyezett iskola Európában. A cél az volt, hogy az európai diákok számára is megadasson a lehetőség, hogy Isten Igéjét tanulmányozzák a saját kontinensükön, és hogy az amerikai diákok lehetőséget kapjanak az európai tanulmányokra és a misszióban való tapasztalatokra. A CCBCE 2002-ben költözött Vajtára.
Hitvallásunk
Hisszük, hogy a keresztényi közösség egyetlen valóságos alapja a Krisztusi Agapé szeretet, amely nagyobb minden különbözőségünknél, és amely nélkül nincs jogunk kereszténynek nevezni magunkat.
Hisszük, hogy Isten imádata lélekben kell hogy történjen. Éppen ezért, a Szentlélekre bízzuk imádatunk és istentiszteleteink vezetését.
Hisszük, hogy Isten imádata ihletett kell hogy legyen. Éppen ezért, istentiszteleteinken nagy teret biztosítunk a zenének.
Hisszük, hogy Isten imádatában az elménk is részt vállal. Éppen ezért fektetünk nagy hangsúlyt istentiszteleteink során Isten Igéjének tanítására, hogy Ő taníthasson minket arra, hogy hogyan imádjuk.
Hisszük, hogy Isten imádata gyümölcsöt terem az életünkben. Éppen ezért az Ő szeretetének az életünkben való megnyilvánulását tartjuk a legnagyobb bizonyítéknak arra, hogy valóban őt imádtuk.
Hisszük az evangéliumi kereszténység minden alapvető tanítását.
Hisszük hogy a Szentírás tévedhetetlen, hogy a Biblia ( az Ó- és Újszövetség) Isten ihletett, tökéletes Igéje.
Hisszük, hogy Isten örökké létezik, a Szentháromság három személyében: Atya, Fiú és Szentlélek.
Hisszük, hogy Isten az Atya mindennek a személyes, minden felett álló, szuverén teremtője.
Hisszük, hogy Jézus Krisztus teljesen Isten és teljesen ember, hogy szűztől született, bűntelen életet élt, hogy a kereszthalála által megbékéltetett bennünket Istennel, hogy a Szentlélek ereje által teljes testi mivoltában feltámadt a halálból, majd pedig felemeltetett az Atya jobbjára, és mindörökké él hogy közbenjárjon értünk. Miután Jézus felemeltetett a Mennybe, kiöntötte a Szentlelkét a jeruzsálemi hívőkre, képessé téve őket ezáltal arra, hogy betöltsék a parancsolatát, éspedig hogy hirdessék az Evangéliumot az egész világnak. Hisszük, hogy ez a küldetés a ma élő összes hívőre is vonatkozik.
Hisszük, hogy minden ember természetes állapotában el van választva Istentől és felelős a bűnéért, viszont hogy az Úr Jézus Krisztus az Ő kegyelmében mindenkinek üdvösséget, megváltást és bocsánatot kínál. Hisszük, hogy amikor egy személy megbánja a bűnét és elfogadja Jézus Krisztust személyes megváltójának és Urának, tőle várva a megváltást, ez a személy azonnal újjászületik és megpecsételtetik a Szentlélek által, valamint minden bűne megbocsáttatik, és Isten gyermekévé válik, aki az örökkévalóságot Istennel fogja tölteni.
Hiszünk a Szentlélek ajándékaiban amelyeket az Írás említ, és hogy ezek ma is működnek, valamint hogy bizonyos igei alapelvek szerint használandók. Hívőkként vágynunk kell a legjobb ajándékokra, és arra kell törekednünk, hogy ezeket szeretetben gyakoroljuk azért, hogy Krisztus egész teste épüljön általuk.
Hisszük, hogy a szeretet fontosabb a leglátványosabb ajándékoknál, és hogy ez a szeretet nélkül a lelki ajándékok bármilyen gyakorlása értéktelen.
Hisszük, hogy az egyházi vezetés egyszerű kell hogy legyen, nem pedig összetett bürokrácia. A vezetést a Szentlélekre bízzuk, és nem testies előléptetésekben bízunk.
Várjuk az egyház Nyomorúság előtti elragadtatását, és hisszük, hogy Krisztus második eljövetele, amikor a szentjeivel együtt uralkodni fog a Földön személyes, Millenium-előtti, és látható lesz. Mindez szent életre, őszinte imádatra, odaszánt szolgálatra, és Isten Igéjének szorgalmas tanulmányozására, valamint rendszeres közösségre, és a felnőtt bemerítkezés és az Úrvacsorában való részvételre buzdít bennünket.
Arra törekszünk hogy az Igét úgy tanítsuk, hogy az alkalmazható legyen a mindennapi életben, és hogy a hívőket a Krisztusban való érettségre nevelje.
Elutasítjuk azt a hitet, miszerint igaz keresztényekben lehetnek démonok.
Elutasítjuk a "Kálvinizmus 5 pontját" ( vagyis azt a fatalista nézőpontot, miszerint nincs helye a szabad akaratnak, és azt a meggyőződést miszerint Krisztus békéltető halála korlátozott volt. Ehelyett hisszük, hogy mindenkiért meghalt, és elutasítjuk azt a meggyőződést hogy Isten kegyelmének nem lehet ellenállni, valamint hogy vannak emberek, akiket Isten eleve arra rendelt el, hogy a pokolba menjenek. Hisszük, hogy mindenki, aki Krisztushoz akar jönni, ezt megteheti.)
Elutasítjuk a "pozitív megvallást" ( a "Hit Mozgalom" tanítását, miszerint Istennek az ember akarata szerint megparancsolható hogy gyógyítson, vagy csodákat tegyen)
Elutasítjuk az olyan emberi próféciát, amely azt tartja magáról hogy meghaladja
(kiegészíti) az Igét.
Elutasítjuk a humanista és világi pszichológia és filozófia bevonását a Biblia tanításába.
Elutasítjuk a lelki ajándékok, és megtapasztalások és csodák olyan túlhangsúlyozását, amely az Ige tanításának kárára van.
Istentiszteleteinkben az Istennel való személyes kapcsolatra összpontosítunk az imádaton, imádságon, és Isten Igéjének a tanításán keresztül. Versről-versre, és témánként is tanítjuk az Igét. Az istentiszteletek során nem engedélyezzük a hangosan való nyelveken szólást vagy próféciát, mert hisszük, hogy a Szentlélek nem vág a saját szavába. Viszont tartunk olyan alkalmakat, amelyek során a Léleknek ezek az ajándékai gyakorolhatók.